pornjk pornsam xpornplease joyporn pornpk foxporn porncuze porn110 porn120 oiporn pornthx blueporn roxporn silverporn porn700 porn10 porn40 porn800 porn900 ionporn porn100

Viszonylag későn 16-18 éves koromban kezdtem el foglalkozni komolyabban a rajzolással előtte inkább csak kezdeti próbálkozásaim voltak. A tetováló szakmával először akkor kerültem kapcsolatba, amikor megcsináltattam első tetoválásom. Ezután körvonalazódott meg bennem az, hogy én a jövőben mindenképp ezzel szeretnék foglalkozni. Az első tetoválásomat 19 éves koromban készítettem. Majd innentől fogva kezdtem el lassacskán autodidakta módon tanulni a szakmát. Eddig csak hobbiként tanulás mellett, de most a suli befejeztével már komolyabban is szeretnék ezzel foglalkozni és a jövőben a lehető legtöbbet fejlődni. Rajzban leginkább a realista fekete fehér minták állnak közel hozzám. Ezt szeretném majd tovább vinni tetoválásaimban is.

Domonkos Györgynek hívnak, 1983-ban születtem a magyar északi-középhegységben, a tetoválással 2002 óta foglalkozom, tanulmányaimat rajz és zenei művészeti szakon végeztem Salgótarjánban. Tanulmányaim végeztével elég hamar elkezdtem a tetoválás irányába orientálódni pár év graffiti korszak után.

Némi gyakorlatot szerezve hazai pályán neki vágtam a nagyvilágnak 23 évesen, 2006-ban Amsterdamban 2 évig dolgoztam különböző boltokban(Piercing Works,Body Art Beverwijk), majd 2008-2009 körül először mint vendégtetováló, majd rezidensként dolgoztam a Burning Heart Tattoo-ban Haarlemben egészen 2012-ig, aztán Londonban egy évet Candem Townban a Believe In Ink tattoo-ban , majd pár hónap elment vendégtetoválóskodással(Custom Ink Amsterdam,Respect tattoo,Amuleto Tattoo stb…). 2013-ban jöttem a Tattoo-House-ba Náraiban, azóta is itt tevékenykedem.

Legszívesebben fekete-fehér és színes realista, portré, japán-orientális, és biomehanikus tetoválásokat szeretek kivitelezni, megtervezni . Próbálok törekedni az egyéni tetoválásokra, mindenkire rászabni a saját egyéniségének megfelelő mintát.

György Domonkos

Im Gyorgy Domonkos, born in hungarian north-central mountains at the year 1983.

Im tattooing since 2002. Before studying drawing and musical arts in Salgótarján. After finishing studies i began to orient towards the tattooing after a few years of graffity.

After years of practise i started to work in 2006 at the age of 23 in Amsterdam, different shops, it was more tourist places so i moved to Haarlem city , and started to work in Burning Heart tattoo, where i had chance to make bigger projects, more sitting jobs, , i left arround 2012. november, later on i worked in London for a while, and had some guest spots arround europe, like Custom Ink and Amuleto tattoo in Amsterdam,Respect,Stingers Tattoo in Budapest, and other countries like Switzerland and Norway.

I m working and creating tattoos at Tattoo-House in Nárai since 2013 april.

I prefer black and grey and color realistic, portret, japanese,and biomechanic tattoos to construct and design. Im trying to give to my customers personal made tattoos .